Krónikus betegséged van? Így segítheted a gyógyulásodat!

Ha most megkérdeznéd a közvetlen környezetedet, hogy ki, mit tud a fehérjékről, akkor valószínűleg azzal szembesülnél, hogy a legtöbben nagyjából az általános iskolai biológia ismeretekre támaszkodnak a témában. Pedig a betegségek kialakulásának tekintetében lenne még néhány fontos információ, amikkel érdemes lenne tisztában lennünk.

A fehérjék a szervezetünk építőelemei

Talán hihetetlenül hangzik, de sejtjeink szinte minden pillanatban azzal vannak elfoglalva, hogy fehérjéket hozzanak létre, vagy épp bontsanak le azért, hogy abból újabbakat gyártsanak. Tulajdonképpen fehérje-feldolgozó üzemként működnek a nap 24 órájának minden pillanatában.

És nem csak az izmaink építésében vesznek részt, mint azt sokan hiszik, ugyanis minden másodpercben milliárdnyi fehérje jön létre, és ezek típusa is bőven a tízezer felett van.

De miből állnak a fehérjék?

Valószínűleg ez is olyan kérdés, amire az ismerőseid többsége nem biztos, hogy pontosan tudna válaszolni, de nyugodtan teszteld le. Valamikor a középiskola felé közelítve tanultunk arról, hogy minden fehérje aminosavakból épül fel.

Vannak egyszerűbb szerkezetű fehérjék, amik kizárólag aminosavakból állnak és vannak olyanok, amik tartalmaznak egyéb molekulákat is, mint például zsírokat, szénhidrátokat, vagy akár fémeket. Leegyszerűsítve, nincs fehérje aminosavak nélkül, de nem minden fehérje épül fel kizárólag aminosavakból.

Mihez van szükségünk fehérjékre?

Ha már az izmokat említettük, valószínűleg a testépítők miatt került be a köztudatba, hogy a fehérjék az izmok számára lényegesek. Pedig az izomzat egyáltalán nem a legfontosabb fehérje tartalmú és igényű szervünk. Már ha lehet egyáltalán fontossági sorrendet meghatározni. Hogy érzékeltessük a téma összetettségét, íme pár emberi fehérje, amik mind fontos szereppel rendelkeznek a szervezetünkben:

  • Szállítófehérjék, mint például a hemoglobin, ami az oxigént viszi el a tüdőből a test legtávolabbi sejtjébe is.
    Vagy az albumin, ami gyakorlatilag hivatalos fuvarozó. Amit ráakasztanak, azt elviszi a rendeltetési helyére, legyen az vitamin, hormon vagy enzim. Ezek a fehérjék a test szervei közti cserebere közvetítői, hiányuk megakadályozza a jól koordinált működést.
  • Hormonok, mint például az inzulin, vagy a tiroxin, amelyek termelődési zavara az anyagcserét omlaszthatja össze. Vagy megemlíthetjük az összes nemi hormont és az adrenalint is, amik nélkül szobanövényhez hasonlóan reagálnánk arra ha valaki meg akarna bennünket enni.
  • Enzimek, mint például a pepszin és a tripszin, amiknek az a feladata, hogy megemésszék a fehérjéket a gyomorban (pepszin), majd a vékonybélben (tripszin). Ennek a folyamatnak a végterméke lesz az az aminosav is, amiből saját maguk is felépülnek később. Amennyiben elégtelen ezek termelődése, az rontja az elfogyasztott fehérjék hasznosulását, és ezzel egy ördögi körbe kerül a szervezetünk.
  • Antitestek, melyeknek az a feladata, hogy egy fertőzés esetén felismerjék és semlegesítsék a szervezetbe került idegen anyagokat, mint például a baktériumokat, vagy a vírusokat. Ezeket másnéven immunglobulinoknak nevezzük. Számos típusuk található meg a szervezetünkben, de egy közös dolog miatt kerültek ebbe a listába: mindegyik csak jó aminosav ellátottság esetén képes termelődni. Így például, ha aminosav hiány alakul ki, az megmagyarázhatja azt, hogy miért lehet valakinek gyenge az immunválasza egy fertőzéskor.
  • Egyéb védekezést biztosító fehérjék, mint a trombin és a fibrin, amik a vér összetevőit alvadásra késztetik és elérik, hogy egy sérülés helye bezáródjon. Hiányuk lassítja a sebgyógyulást.
  • Struktúrákat tartó fehérjék, mint például a kollagén és az elasztin. Hiányuk vagy csökkenésük a szervezetben az öregedés külső jegyeiben fog látványosan megnyilvánulni. A bőr feszessége, a haj és a körmök egészsége jól láthatóan jelzi, ha bármelyik termelődése csökken. De természetesen a test belső tartása, a vérerek rugalmassága és a tüdő szövetének képlékenysége szintén ezeken alapul.
  • Talán a legismertebb csoport az úgynevezett motorfehérjék. Az aktin és a miozin együtt az izmok fő építőelemei, az izmok összehúzódásában kulcsszerepet játszanak.

És a fenti felsorolás csak egy tucat a tízezerből. Éppen ezért láthatjuk, hogy milyen sok folyamathoz lenne szükség elegendő tápanyaghoz, vagyis aminosavakhoz. Sajnos, az aminosavak és fogyasztásuk fontossága nem kap akkora figyelmet sem a gyógyításban, sem az egészségmegőrzésben, mint amennyire szükség lenne rá.

Hogyan járul hozzá az aminosav hiány a krónikus betegségek kialakulásához?

Ha a létfontosságú fehérjék nem tudnak létrejönni vagy megújulni, annak elsősorban három oka lehet:

1. Nem jutunk hozzá elegendő fehérjéhez.
2. Nem képes megemészteni a szervezetünk az elfogyasztott fehérjét.
3. Nem tartalmaz az elfogyasztott fehérje elegendő aminosavat.

Sokan a genetikát okolják a krónikus betegségükért, és elfogadják azt, hogy ezen nem lehet változtatni. Ha van rá gyógyszer, szedik folyamatosan, mert ez az egyszerűbb megoldás. Legyen az vércukor, vagy vérnyomás probléma, vagy a hormonális egyensúly felborulása (pl. pajzsmirigy, ösztrogén, progeszteron).

Fentebb olvashattad, hogy mi mindenhez van szükség fehérjére (vagyis inkább aminosavakra), ebből pedig az következik, hogy a hiányos aminosav ellátás egészen szerteágazó problémákat okozhat a szervezetünkben, amik krónikus betegségekké is válhatnak. Gyógyszerekkel ugyan kezelhetünk egyes tüneteket, de valószínűleg nem a probléma okát.

Van gyógymód a krónikus betegségekre?

Félreértés ne essék, tévedés lenne azt gondolni, hogy az aminosav szedése pillanatok alatt helyreállítja a szervezetünk meghibásodott részeit. A tápanyaghiányos állapot megszüntetése sok tünetet magától is orvosolhat rövidebb-hosszabb időn belül, azonban a nagyobb mértékű, vagy akár a teljes gyógyulásért magunknak is tennünk kell.

Ahogy öregszünk, nem véletlenül kerül egyre inkább előtérbe az egészséges étrend és életmód, mind testi, mind lelki szempontból. A stressz, a szőnyeg alá söpört traumák és problémák, a rohanás, és az ezekből fakadó táplálkozási szokások hosszú évek alatt megteszik a hatásukat.

Az előbbi felsorolásból láthatjuk, hogy a krónikus betegségek zöme soha nem vezethető vissza egyetlen okra. Ezért nincs is rá olyan természetes gyógymód, aminek elvégzése után a betegség rögtön eltűnik. Magas vérnyomás esetén például számos vizsgálat igazolta, hogy ha több fehérjét fogyasztunk, annak csökkentő hatása van, ráadásul a szívbetegségek egyéb kockázati tényezőit is pozitívan befolyásolja.

„Számos vérnyomást csökkentő, vagy mondjuk inkább úgy, hogy normalizáló dolog van, de egyetlen olyat sem ismerünk a gyógyszereken kívül, ami egy lépésben levinné a vérnyomást a kívánt tartományba.
Bármelyik életmódbeli vagy táplálkozásbeli változás, ami egy-két- három pontot csökkent, azt érdemes betartani. Ha csökkenti valaki a nátriumbevitelét és növeli a káliumot ennek arányában, az is fog pár pontot csökkenteni. Ha lead pár kiló túlsúlyt, az is. Ha mozog valamennyit mindennap, az is. És el lehet érni 20-30 Hgmm csökkenést, de nem egy dolog drasztikus mértékű változtatásával.” (Részlet a 8 hiányzó tápanyag című könyvből.)

Ezért érdemes aminosavakkal támogatni az étrendünket

Érthető, hogy aminosavat enni fehérje helyett, vagy akár fehérjét enni rántott hús helyett, nem tűnik természetes megközelítésnek. Nem is az.

A legjobb az lenne, ha mindannyian egészséges, nem antibiotikumokon és szteroidokon táplált állatok húsából juthatnánk hozzá az értékes fehérjékhez. Vagy vegánként/ vegetáriánusként csakis ellenőrzött biogazdálkodásból, tartósítószerektől mentesen szerezhetnénk az élelmiszert.

Vagy, hogy hogy mindenki kellő figyelmet fordítana a kiegyensúlyozott táplálkozásra az életmódjának megfelelően. De legfőképpen, hogy mindenkinek olyan fontos lenne a saját egészsége, hogy figyel a szervezete jelzéseire, és időben változtatna azon, amin szükséges.

Tudjuk, hogy minden szervezetnek más a története. Vannak, akik mögött rögösebb út áll, és kevesebb türelem, figyelem, vagy szeretet jutott osztályrészül, (például valamilyen krónikus betegség miatt).

„Hiszünk abban, hogy a változáshoz, a változtatáshoz sosem késő.”

Ebben segíthet neked az Amint Primo esszenciális aminosav készítmény azzal, hogy gondoskodik a szervezeted számára az egyik legfontosabb tápanyagról, méghozzá a megfelelő mennyiségben és arányban.

A betegségének oka 8 hiányzó tápanyag könyv olvasása

Szeretnél többet megtudni az aminosavak fontosságáról? Rendeld meg ingyen szállítással a 8 hiányzó tápanyag című könyvünket, amiben elsősorban arra koncentráltunk hogy milyen betegségekhez (vagy azok láncolatához) vezethet az aminosavak hiánya.

Neked ajánljuk az esszenciális aminosavakat,

  • ha valamilyen krónikus betegséggel küzdesz pl. magas vérnyomás, vércukor
  • ha hormonális egyensúly problémákkal küzdesz
  • ha szeretnéd támogatni a szervezetedet a gyógyulásban
  • ha tényleg szeretnél érdemben tenni az egészségedért
  • ha szeretnél javítani az általános állapotodon és a közérzeteden
  • ha nem fogyasztasz elegendő mennyiségű fehérjét
  • ha nem fogyasztasz kellően jó minőségű fehérjét
  • ha valamilyen felszívódási problémával, ételérzékenységgel küzdesz

Így juthatsz hozzá a legegyszerűbben

Az Amino Primo egy esszenciális aminosav készítmény, melyet naponta szedhetsz többféle adagolásban is. A tabletták csakis a 8 esszenciális aminosavat tartalmazzák a megfelelő arányban, semmi mást. Nincsenek további állagjavítók, vagy egyéb ismeretlen nevű hozzátevők. Mivel laktóz és gluténmentes, így ételérzékenyek is fogyaszthatják.

Gyors rendelés

Ne keresgélj, csak add meg hány dobozzal szeretnél rendelni, és már küldjük is!
Amino Primo tabletta

Amino Primo tabletta

100% esszenciális aminosav étrend kiegészítő. Nem tartalmaz adalék illetve segédanyagokat. Egy doboz tartalma 300 tabletta. Napi ajánlott adagja 10-20 gramm (10-20 tabletta).
9.990 Ft
„Csak azt tudom mondani, hogy jobban érzem magam, mióta szedem. Mostanában nem edzek, de a munkám elég megterhelő. Fizikailag és szellemileg egyaránt. Meglátjuk, mennyit jelent majd, ha újraelkezdek edzeni.” (L.L.)