JAJ, NEM JUT ESZEMBE. PEDIG ITT VAN A NYELVEM HEGYÉN!
Talán te is tapasztaltad már, hogy egy-egy nehezebb időszakban, például fokozott szellemi igénybevétel, vagy kimerültség esetén, mintha szitává válna az agyad. Nem emlékszel, hova tetted a telefonod, hova indultál kezedben a kulcsokkal, bezártad-e az ajtót, kikapcsoltad-e a vasalót, hogy csak a leghétköznapibb dolgokat említsük.
Az agyunk igazi szuperszámítógép, gyakorlatilag irányítja az emberi test összes sejtjét. Felelős minden érzékelésért, mozgásért, gondolatért, viselkedésért, illetve az emlékezetért és az álmokért is.
Az egészséges, jól táplált, és hatékonyan működő agy fontosságát nem lehet túlbecsülni. Szabályozza a légzést, a szívverést, a testhőmérsékletet és a teljes hormonháztartást. Érdekes tény, hogy az agyműködéshez szükséges tápanyagok hiányát a kutatók ki tudják mutatni abból, hogy megváltozik az ember beszéde.
Milyen tápanyagokra van szüksége az agyunknak?
Annak ellenére, hogy rendkívül fontos a jól működő agy, általában ez a legrosszabbul táplált szerv az emberi testben. Tízmilliárd idegsejt (agysejt) rimánkodik folyamatosan azért, hogy jobb táplálékot kapjanak. Méghozzá aminosavakra, vitaminokra, ásványi anyagokra, oxigénre és zsírsavakra van szükségük.
Az idegsejtek szükségleteit egész élettartamuk minden napjának minden másodpercében ki kell elégíteni. Ezek a tápanyagok pedig a véráramon keresztül jutnak el az agyba.
Ha az agy vér áramlása mindössze 20 másodpercre megszakad, eszméletvesztés következik be. Ha ennél hosszabb ideig marad vér nélkül, akkor hanyatlásnak indul és csupán 7-10 perc kell a teljes pusztuláshoz.
Így kommunikálnak az agysejtjeid
Az agy milliárdnyi idegsejtje (neuron) jó esetben folyamatosan kommunikál egymással. De amíg az egyes neuronokon belül az impulzusokat elektromosság vezeti, ez másként működik két szomszédos sejt között. Amikor információcsere folyik egyik neurontól a másikhoz, ehhez a neurotranszmittereknek nevezett vegyi anyagokat használja az agyunk.
Mit kell tudnod a neurotranszmitterekről?
Számos különféle neurotranszmitter létezik, de az agysejtek közötti kommunikáció csupán körülbelül tíz fő típust használ. Ezek közül egyesek “csak” fájdalomérzetet hordoznak, míg mások bizonyos típusú izommozgást eredményeznek.
Vannak, amelyek serkentenek bizonyos érzelmi reakciókat, mások gátló hatásúak ugyanerre a reakcióra. Az, hogy felkavar minket egy dal, vagy egy régi fénykép látványa, az, hogy elveszítjük a fejünket egy vitában, de az is, amit szeretünk, vagy ami szórakoztat minket, az agy kémiai nyelvezetétől függnek. Pontosabban a neurotranszmitterektől. A túl sok, vagy a túl kevés ezek közül az anyagok közül alul- vagy túlreagálást eredményeznek a bennünket érő ingernek megfelelően.
Ezek az ingerületátvivő anyagok tulajdonképpen fehérjék, és mint tudjuk, a fehérjék aminosavakból állnak. Általában mindegyik neurotranszmitter tartalmaz extrákat is az aminosavakon kívül, de a fő vázukat változatos összetételben és arányban ez utóbbiak alkotják.
A tápanyagok hatása a neurotranszmitterekre
Az agy tápanyag ellátottsága közvetlenül befolyásolja a neurotranszmitterek termelését. Ez pedig meghatározza a mentális és az érzelmi állapotunkat. A megfelelő aminosav ellátottság javíthat az elménk állapotán, javíthatja a hangulatunkat, a memóriánkat és a viselkedésünket is.
Egyetlen jelenleg széles körben használt gyógyszer, vagy “szabadidős célú drog” sincs, amely kezelné a neurotranszmitter termelésével kapcsolatos probléma gyökerét. Ezek csupán a már meglévő neurotranszmitter-raktárak átmeneti, túlzott felszabadítását serkentik, de nem járulnak hozzá a neurotranszmitterek termeléséhez.
Ez a tény magyarázza azt, hogy a gyógyszerek és a kábítószerek gyakran elveszítik erőteljes és kívánatos hatásukat tartós használat esetén. Ugyanis, ha a már meglévő neurotranszmitter-raktárak kimerültek, a drog nem képes további neurotranszmitter-felszabadulást stimulálni az agysejtek közötti kommunikációhoz. Ilyenkor fordulhat elő az „összeomlásként” ismert jelenség.
Így segíthetsz magadon, ha nem olyan a memóriád, mint korábban
Mielőtt gyógyszerhez, vagy neadjisten kábítószerhez nyúlnál bármilyen idegi, vagy elmebeli problémád kezelése érdekében, előbb inkább vizsgáltasd meg magadat egy hozzáértő orvossal, vagy egy táplálkozási szakemberrel, hogy mennyire felel meg az aminosav ellátottságod a minimálisan elvártnak. Vagy egyszerűen kezdj el fogyasztani esszenciális aminosav kiegészítést a szokásos étrended mellé és figyeld meg, hogy van-e javulás.
Ezért fontos a helyes étrend
Ha mindenki kellő figyelmet fordítana a kiegyensúlyozott táplálkozásra az életmódjának megfelelően, akkor sokkal egészségesebbek lennénk. De legfőképpen, hogy mindenkinek olyan fontos lenne a saját egészsége, hogy figyel a szervezete jelzéseire, és időben változtatna azon, amin szükséges.
Nem vagyunk egyformák. Mindenkinek más működik. De az biztos, hogy a szükséges tápanyagokat mindenképpen biztosítanunk kell a szervezetünk számára.
„Hiszünk abban, hogy a változáshoz, a változtatáshoz sosem késő.”
Nézd meg, vajon neked miben segíthetnek az aminosavak, próbáld ki az Amino Primo-t!