Rólunk
Primo Nutrition Kft.
Vállalkozásunkat azzal a céllal alapítottuk, hogy minél több emberhez eljuttassuk az aminosavakkal kapcsolatos létfontosságú információkat, továbbá olyan termékeket fejlesszünk, amiket az emberi szervezet hatékonyan és eredményesen tud felhasználni.
Amikor néhány évvel ezelőtt újrakezdtem az edzéseket nem voltam épp túl jó formában, itt fájt, ott fájt, tartottam is a sérüléstől. Egy kedves ismerősöm ajánlott a figyelmembe egy terméket, amit esszenciális aminosavnak hívnak. Bevallom őszintén, elsőre nem mutattam túl nagy érdeklődést, nem pont úgy hangzott, mint amire szükségem lenne. De miután elküldte a tudományos hátteret is, egyre kíváncsibb lettem. Ahogy egyre jobban belemerültem a témába, az fogalmazódott meg bennem, hogy eddig miért nem hallottam erről ebben a formában?
Lelkesen vetettem bele magam a kutatásba, és rengeteg további információt gyűjtöttem be, hogy teljesen megértsem, hogyan is működnek az esszenciális aminosavak az emberi testben, vagy például mit okoz a hiányuk. Nos, elég megdöbbentő adatokra bukkantam. Segítséget kértem az elemzéshez Demecs István barátomtól, aki bő 20 éve kutatja a vitaminok, illetve egyéb kiegészítők szervezetre gyakorolt hatását, és őt is meglepetésként érték az információk. Kipróbáltunk sokféle, a piacon jelenleg is kapható terméket is, míg végül arra jutottunk, hogy jelen társadalmunk egyik fő problémájára úgy tudunk leginkább megoldást nyújtani, ha elkészítjük az Amino Primo-t.
Az Amino Primo ugyanis olyan arányban és összetételben tartalmazza az esszenciális aminosavakat,amelyet az emberi szervezet 99%-ban képes hasznosítani, így nyújt tökéletes megoldást a tápanyaghiányos állapotra.
Számtalan vásárlói visszajelzés alapján büszkék vagyunk arra, hogy jó úton indultunk el, és sikerült egy olyan terméket létrehozni, ami valóban segít.
Jagadics Gábor
a Primo Nutrition Kft. alapító tagja,
ügyvezetője